A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 3., szerda

Tegnap este elkészítettem Szemirámisz lapján olvasott kenyérkét. Sajnos a fotó nem tudja visszaadni azt az igazán finom kenyérről készített fotót ,amit készítettünk, és sajnos az illatát sem érzi már senki, de azért kitűnő volt. A családom (2 fiú gyerek férjemmel egyetértésben) alig bírta kivárni, hogy elkészüljön. Fel kellett vágnunk, már langyos állapotában. :-))
A recepten annyit módosítottam, Szemirámiszéhoz képest, hogy tettem bele 1-2 kristály aszkorbin savat, és friss élesztőt.

Recept a következő:
25 dkg sima liszt
25 dkg rétes liszt
3,5 dl langyos víz
2,5 dkg friss élesztő
1-2 kristály aszkorbin sav
3 kiskanál só
1 kiskanál cukor
Minden hozzávalót beleraktam a kényersütőm üstjébe, és 20 percen keresztül kevertettem a tésztát. 20 perc leteltével a TUPPERWARE kelsztő edényembe raktam, és az első tető felpattanásáig hagytam (az kb. 30-40 perc). Visszatártam a tető és duplájára kelt a tészta kb 2 ó-n át. Aztán a regacsos tésztát formába raktam, és ott is dagadt még 30 percig.
Addig a sütőmet bekapcsoltam 200 fokra, és az aljára raktam egy kiszanált kisebb tepsiben vizet, hadd gőzösödjék. Bevagdostam a megkelt tésztát, és a gőzben szépen sütöttem 30 percig, majd maradék lángon még 10 percig hagytam benn a sütőt.
Végül deszkára raktam a kész tésztát, és a hideg kamrámba tettem
Köszönjük Szemirámisz.

2010. január 10., vasárnap




Ma, a családi program keretében tellett. A férjem halászlét főzött (életében először), Én pedig a képen is látható Rozsos kenyérkét, majd Szemirámisztól tegnap ellesett rizsfelfújatat készítettem el. Közben lekerült az össze még fennmaradt karácsonyi díszítés is. Sajnos. Úgy tud ilyenkor már hiányozni, mint a feldíszített fácska, és a lakás ilyenkor szokásos ruhája is.
Receptje a következő:

33 dkg finomliszt
17 dkg BIO teljes kiörlésű rozsliszt
3 dl langyos víz
1 ek sötét nádcukor
2,5 dkg friss élesztő
3 ek burgonya pehely
3 ek olaj
kés hegynyi aszkorbin sav
2 tk só

A kenyérsütőgépembe raktam mindent alap dagasztás programra, addig amíg a magokat nem kell betenni, vis a sípolásig. Majd a TUPPERWARE-s kelesztő edényembe tovább hagytam a tésztát, hadd dolgozzon. Miután az edény teteje lepattant, még egyszer visszarakta, és hagytam megint dolgozzon a tészta. Másodszori fedél lepattanás után, formába raktam a kenyeret, és ott hagytam tovább kelni még kb. 20 percet.
Bevágtam a tetejét, bekenegettem vizes ecsettel, majd a sütőbe is spricceltem egy kis vizet.
Alsó-felső sütésre programoztam, 200 fokra. 30 perc sütés után lekapcsoltam a sütőt, és a maradékhő kihasználásával élve még 10 percet hagytam benn a kenyeret.
Kivettem, újra bekenegettem vizes ecsettel, és mehetett a kamrába cserepesedni.